Переходьте в офлайн за допомогою програми Player FM !
VV Kriszti: „A prolikat nem bírom” – Különleges, exkluzív interjú a ValóVilág győztesével
Manage episode 359548051 series 2740010
A Sztárok a Páczban! legutóbbi vendége VV Kriszti, azaz Karnics Krisztina volt, aki megnyerte a ValóVilág 11. évadát.
Elmondta, milyen érzések vannak benne, miután nyert 36 millió forintot, sikerülte-e azóta VV Melinával rendeznie a kapcsolatát, és megkérdeztük azt is, mennyire nehéz a mindennapokban visszaintegrálódni és mit tervez a jövőben, milyen álmokat és vágyakat szeretne megvalósítani.
Azt is megtudtuk, mi az, amit először fog vásárolni a nyereményéből, és megjelent egy titokzatos udvarló is, akit a műsor után ismert meg, de még nem szeretné felfedni a kilétét, annyit azonban elárult, hogy nagyon figyelmes, és már elvitte moziba is.
VV Kriszti azt mondta, Melinával a kapcsolatát úgy jellemezné: - Édesemnek most se mondanám. Ő mindig ugyanazt hajtogatta rólam, hogy rátelepszek emberekre, manipulátor vagyok, színészkedem, szeretnék is színésznő lenni. Impulzív vagyok, a valódi énem az, amit a ValóVilágban lehetett látni. Az is kiderült róla, hogy nagyon megviseli a negatív kritika.
A lap tetején induló videónkban meg is tapasztalhattuk, mennyire impulzív és nyitott VV Kriszti, érdemes megnézni!
176 епізодів

Усі епізоди
×Ласкаво просимо до Player FM!
Player FM сканує Інтернет для отримання високоякісних подкастів, щоб ви могли насолоджуватися ними зараз. Це найкращий додаток для подкастів, який працює на Android, iPhone і веб-сторінці. Реєстрація для синхронізації підписок між пристроями.